Fasang Árpád Zeneiskola Honlapja



Menü


Budapest-Csepel Önkormányzat Vegyeskara

1999. áprilisában az „Éneklő Ifjúság” hangversenyen Miskolciné Hajtun Zsuzsa – a Fasang Árpád Zeneiskola igazgatója – és Holló Gyula – a zeneiskola szolfézstanára – alkalmi kamarakórussal lépett fel, hogy a gyerekek mellett felnőttek is szerepeljenek a zeneiskola által évente megrendezésre kerülő „zenei hét” című programban. Ez a sikeres fellépés adta az ötletet egy kerületi vegyeskórus megalakítására.

2001. áprilisában aztán megvalósulhatott az áhított cél: az Önkormányzat támogatásával létrejött Budapest-Csepel Önkormányzat Vegyeskara. A kórus rövid időn belül tagja lett a Pedagógus Kórusok Országos Társaságának és a KÓTÁ-nak.

Megalakulásuk óta számos felkérésnek tesznek eleget, többek között Országos Pedagóguskórusok Találkozóin, Sopronban, Szegeden, Balatonfüreden, Nemzetközi Adventi Kórusfesztiválokon a Mátyás-templomban, valamint a kerületi programokon. Többször adtak közös hangversenyt külföldi (svéd, finn, amerikai) kórusokkal.
Az országos rendezvényeken nyújtott teljesítményükről a szakemberek elismerően nyilatkoznak.
Színvonalas működésük bizonyítéka az is, hogy a lengyelországi Pinchow-ban megrendezett nemzetközi egyházzenei versenyen II. helyezést értek el.

A kórus létszáma mára már állandónak mondható, a lelkes kórustagok baráti közösséget alkotnak. Fejlődésüket segíti a közös muzsikálás öröme, a jól válogatott repertoár.

A kórus vezetői:
Holló Gyula – karnagy
Miskolciné Hajtun Zsuzsa - korrepetítor


Impresszum Oldal tetejére