Fasang Árpád Zeneiskola Honlapja



Menü


Kotta- és hangszerkölcsönzés

Az utóbbi évek kiemelkedő eredményei

Iskolánkban tanáraink szívügyüknek tekintik a tehetséges növendékek zenei pályára készítését. Ennek a munkának az  eredményeképpen  - az 1960-as évektől számítva – hosszú névsort alkotnak azok a növendékeink, akik a zenei pályát választottak. élethivatásuknak. Reményeink szerint életútjukon tovább viszik a tanáraik által nyújtott szakmai alapokat, s azt az elhivatottságot, melyet iskolánkban magukba szívhattak.
Tanáraink figyelemmel kísérik sikeres növendékeik fejlődését, pályájuk alakulását. Ennek a célnak az eléréséhez nyújt segítséget a  zeneiskola „SIKER KLUB”-ja, melyet az iskola vezetősége 1994-ben alapított. A Siker Klubba bekerült növendékeket évről-évre összehívjuk, s az arra érdemeseket új tagként felavatjuk. Az eseményeket a SIKER KLUB nagykönyvében rögzítjük.
Előfordulhat, hogy alábbi összeállításunk hiányos, a kimaradt zeneművészektől, tanároktól, hangszerészektől elnézést kérünk. Kérjük honlapunk kedves látogatóit, amennyiben ismernek iskolánk hajdani növendékei közül olyanokat, akik valamilyen formában zenével kapcsolatos munkát végeznek, írják meg nekünk, s mi – ígérjük – kiegészítjük e felsorolást.

 

2011/2012. tanév  
Ferenczy György Orsz. Zongoraverseny döntő Zou De Zsolt
Tanára: Szelecsényiné Juhász Éva
I. hely és „Ferenczy-díj”
Tanári felkészítői díj
Bartók B. Orsz. Zongoraverseny döntő Zou De Zsolt Nívódíj
Bartók B. Orsz. Zongoraverseny Budapesti válogató Zou De Zsolt II. helyezés
„Adj teret a tehetségnek” Székely Áron A 16 legkiemel-kedőbb közé választották
XIII. Friss Antal Orsz. Gordonkaverseny budapesti válogató Gál Rolandt Dícséret

 

 

2010/2011. tanév  
II. Flautiada  Nemzetközi Fuvolaverseny – Pozsony Scheuring Kata Verseny Nagydíj
Korcsop: I. hely,
Zeneisk. Kat. Absz. Győztes,
Konc. Meghívás
Kurzus meghívás
Bp. Fesztiválzenekari Verseny Scheuring Kata Emléklap
II. Nemzetközi Hárfaverseny – Szeged Szöllősy Vágó Panna Dicséret
Farkas Ferenc Zongoraverseny válogató Kerényi Dóra Dicséret
Csicsó Nóra Dicséret
Csurilla Károly Dicséret
Palojtay Zsófia Dicséret
Varsányi Katalin Dicséret
Haraszti Elvira Dicséret
„Adj egy esélyt” komolyzenei verseny Nyári Zalán Továbbjutott
Kerényi Dóra Emléklap
Csicsó Nóra Emléklap
Csurilla Károly Emléklap
Palojtay Zsófia Emléklap
Varsányi Katalin Emléklap
Haraszti Elvira Emléklap
XIII. Orsz. Hegedűverseny válogató Szabó Kitti Dicséret
„Adj egy esélyt” komolyzenei verseny – döntő Nyári Zalán Dicséret
VII. Orsz. Továbbképzős Verseny Bp. válogató Haraszti Elvira Dicséret
IV.Bántai Vilmos Bp. Fuvolaverseny Scheuring Kata VI.korcsop Kiemelt arany
Tóth Enikő V. korcsop Ezüst
Steinbach Szilvia V.korcsop Bronz
Kovács Előd Kapolcs IV.kcs Ezüst
Novák Csilla III. kcs. Arany
Bene Vivien I. kcs. Arany
III. Budapesti Gitárfesztivál Székely Áron I.kcs. Arany +NobilArt Műv. Egyesület különdíja
Szendrei Csaba II. kcs. Ezüst
Dabóczy Zsófia IV.kcs. Ezüst
Csepeli Művészeti Szemle Szóló 13 kiem arany, 44 arany, 17 ezüst, 8 bronz
Csepeli Művészeti Szemle Kamarazene 1 kiem. arany, 9 arany, 5 ezüst, 2 bronz, 1 dicséret
VIII. Orsz. Fuvoladuó és Kisegyüttes Verseny Tóth Enikő – Steinbach Szilvia / duó III. korcsop II. helyezés
Kovács Előd Kapolcs – Novák Csilla – Káté eszter /trió II. korcsop Dicséret
V. Budapesti Banda Ede Csellóverseny Magos Benjámin – Gál Roland / duó I. korcsop Ezüst
X. Orsz. Kodály Zoltán Szolfézsverseny Bp. válogató Novák Csilla Dicséret
Kiss Angelika Klára Emléklap
V. Kálmán Imre Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivál Haraszti Elvira (zongora) II. hely
Haraszti Elvira – Gilly Dániel (ének duó) III. hely

 

 

2009/2010. tanév  
XI. Orsz. Oboaverseny Bp. vál. Redeczky Edina Dicséret
Továbbjutott
XI. Orsz. Klarinétvers. Bp Vál. Gyenes Zoltán Emléklap
Dobronics Erzsébet Emléklap
IV. Orsz. Ferenczy Gy. Zong.Vers. Haraszti Elvira Emléklap
Palojtay Zsófia Emléklap
Csicsó Nóra Dicséret
Kerényi Dóra Emléklap
Csurilla Károly Emléklap
Thiessen Júlia Emléklap
XI. Orsz. Oboaverseny Döntő Redeczky Edina Emléklap
XII. Orsz. Zong.Vers. Bp vál. Bürger Dániel Dicséret
Németh Viktória Emléklap
Csicsó Nóra Dicséret
XI. Orsz. „Alba Regia” Kamarazenei Verseny Budapesti Válogató Nyúl Krisztián-
Liliom Hanna-
Szennai Katalin
Dicséret
Csepeli Művészeti Szemle Szóló 4 kiem arany, 25 arany, 30 ezüst, 14 bronz, 8 dics
Csepeli Művészeti Szemle Kamarazene 10 arany, 7 ezüst, 6 bronz
Regionális Gitárverseny Szendrei Csaba
Király Brigitta
Bp. Fesztiválzenekari Verseny Scheuring Kata Továbbjutott

 

 

2008/2009. tanév
XII.Orsz. Fiss A. Gordonkavers. Bp vál. Somos Hanna Dicsérő oklevél
II. Orsz. Bartók B. Zong.vers. Bp.vál. Nyári Enikő Dicsérő oklevél
Ferencz Krisztina Emléklap
Csicsó Nóra Nívódíj
Továbbjutott
Kiss Kornél Dicséret
Németh Viktória Emléklap
Thiessen Júlia Nívódíj
Továbbjutott
Csűri Alex Nívódíj
Továbbjutott
Palojtay Zsófia Dicsérő oklevél
Medgyes Boglárka Dicsérő oklevél
II. Orsz. Bartók B. Zong.verseny Döntő Csicsó Nóra Dicsérő oklevél
Thiessen Júlia Dicsérő oklevél
Csűri Alex III. hely
XI: Orsz. Gitárvers. Bp. Válogató Szűcs Péter Nívódíj
Továbbjutott
Kormos Balázs Kiemelt nívódíj
Továbbjutott
VI. Orsz. Jeney Z. Fuvolavers. Bp. vál. Novák Csilla Emléklap
Szabó Dóra Emléklap
Tóth Enikő Nívódíj
Továbbjutott
Steinbach Szilvia Kiemelt nívódíj
Továbbjutott
Scheuring Kata Kiemelt nívódíj
Továbbjutott
VIII. Orsz. Négykezes Vers. Bp. Vál. Nyári Enikő –
 Nyári Zalán
Dicséret
Nyári Enikő –
Ferencz Krisztina
Nívódíj
Továbbjutottak
Glück Diána –
Egri Katalin
Nívódíj
Továbbjutottak
Németh Viktória –
Kovács Dominika
Nívódíj
Továbbjutott
Medgyes Boglárka – Palojtay Zsófia Kiemelt nívódíj
Továbbjutott
II. Bp. Rados D. Hegedűverseny Bujka Bernadett Dicséret
Sándor Judit Dicséret
Vámosi Viktória Kiemelt arany
Sárközi Adél Bronz
XI. Országos Gitárverseny Döntő Szűcs Péter Emléklap
Kormos Balázs II. hely
VI. Orsz. Jeney Z. Fuvolaverseny Döntő Tóth Enikő Emléklap
Steinbach Szilvia Emléklap
Scheuring Kata II. hely
III. Orsz. Zeneiskolai Hárfaverseny Kocsis Zsuzsanna III. hely
Sörös Rita Különdíj
Regionális Énekverseny Kiss Rebeka Dicséret
Bata Gábor Nívódíj
Geier Ildikó Kiemelt nívódíj
Bosnyák Tamás Nívódíj
Gilli Dániel Dicséret
III. Zeneiskolai Oboafesztivál Redeczky Edina Ezüst
IX. Orsz. Mélyrézfúv. Vers. Bp. Vál. Szilvási Márk Nívódíj
Továbbjutott
Varga Áron Dicséret
Továbbjutott
Benda Ferenc Dicséret
Sali Bence Emléklap
Vörös Krisztián Dicséret
Nyári Zalán Nívódíj
Továbbjutott
IV. Balatonföldvári Térzene Fesztivál Ifj. Fúvós zenekar
Csepeli Művészeti Szemle Szóló 44 arany, 22 ezüst, 12 bronz
Csepeli Művészeti Szemle Kamarazene 13 arany, 3 ezüst, 9 bronz
IX. Orsz. Mélyrézfúv. Vers.Döntő Nyári Zalán II. hely
Szilvási Márk Emléklap
Varga Áron Emléklap

 

 

2007/2008. tanév  
III. Ferenczy György Zong. Vers. Nyári Enikő Dicséret
Németh Viktória Dicséret
IV. Banda Ede Budapesti Gordonkavers. Somos Hanna I. hely
Bosányi Zsófia II. hely
Liliom Hanna II. hely
Pál Tamás II. hely
Marschall József Mélyréz Emlékverseny Nyári Zalán Különdíj
VII. Orsz. Fuvoladuó és Kisegyüttes Vers Fuvolakvartett II. díj
Fuvolazenekar Különdíj
Orpheus Regionális és Bp-i Gitárfesztivál Kormos Balázs Arany
Regionális Gitárverseny Szűcs Péter Kiemelt arany
Kormos Balázs Kiemelt arany
Földesi Tibor Arany
Fraknói Zoltán Ezüst
Csepeli Művészeti Szemle 43 arany, 17 ezüst,16 bronz 9 dicséret
II. Zeneiskolai Gitárverseny Kormos Balázs Arany
VI. Orsz. Továbbképzős Verseny Vonósnégyes III. díj
Bántai Vilmos Bp-i Fuvolaverseny Scheuring Kata Kiemelt nívódíj és különdíj
Tóth Enikő Nívódíj
Gampe Nóra Nívódíj
I. Regionális Furulyaverseny Kerepesi Gabriella Arany
Suha Brigitta Ezüst
Bakos Anita Bronz
Kiss Réka Dicséret
Szántó Gréta Dicséret
Szíjártó Evelin Ezüst
Mátrai Cintia Dicséret
Szvetkov Emese Dicséret
Papp Angéla Arany
Gyenes Julianna Ezüst
Margitai Adél bronz

 

 

2006/2007. tanév:
Országos Oboaverseny bp-i válogató Redeczky Edina Továbbjutott
Park Sára Emléklap
Országos Oboaverseny Redeczky Edina Emléklap
Országos Fagottverseny bp-i válogató Lukács Lilla Emléklap
Országos Klarinétverseny bp-i válogató Gyenes Zoltán Továbbjutott
Dobronics Erzsébet Továbbjutott
Kónya Gábor Dicséret
Országos Klarinétverseny Gyenes Zoltán Emléklap
Dobronics Erzsébet Emléklap
Budapesti Zongoraverseny Bella Lúcia Nívódíj
Nyári Enikő Dicséret
Budapesti Kürtverseny Jakab Adrienn Nívódíj
Országos Fuvolás Találkozó Fuvolakvartett Emléklap
Országos Hárfaverseny   Emléklap

 

 

2005/2006. tanév:
V. Jeney Z. Orsz. Fuv. Vers bp-i válogató Csercsa Anita Továbbjutott
Andrási Katinka Emléklap
Győri Laura Nívódíj
Scheuring Kata Nívódíj
V. Jeney Z. Orsz. Fuvolaverseny Csercsa Anita Emléklap
Rados Dezső Budapesti Hegedűverseny Ekert Mária Ezüst
Sándor Judit Bronz
Sztanó Gábor Dicséret
Országos Csellóverseny bp-i válogató Baka Viktória Továbbjutott
Országos Csellóverseny Baka Viktória Emléklap
Chopin Nemzetközi Zong. vers, bp-i vál. Haraszti Elvira Dicséret
Medgyes Boglárka Továbbjutott
Chopin Nemzetközi Zong. vers orsz. Vál. Medgyes Boglárka Emléklap
Orsz. Négykezes és Kétzongorás Vers. Glück Diána – Egri Katalin II. hely
Orsz. Mélyrézfúvós Verseny  
Budapesti Gitárverseny Fraknói Zoltán Nívódíj
Juriga Dávid Nívódíj
Orsz. Hegedűduó Verseny  

 

 

2004/2005. tanév:  
Országos Továbbképzős Verseny Liliom Hanna – Molnár Noémi – Stróbel Dóra trió Dicsérő oklevél
Budapesti Csellóverseny Magyar Renáta Arany oklevél
Máramarosi Lili Arany Oklevél
Pál Tamás Ezüst oklevél
Liliom Hanna Bronz oklevél
Budapesti Gitárfesztivál Fraknói Zoltán Dicsérő oklevél
Juriga Dávid Dicsérő oklevél
Országos Zenekari Verseny Ifjúsági Vonószenekar Emléklap
Budapesti Fuvolaverseny Gampe Nóra Emléklap
Andrási Katinka Emléklap
Scheuring Kata Emléklap
Győri Laura Emléklap
Országos Társaséneklési Verseny László Gyöngyvér Dicsérő oklevél
Országos Fuvoladuó- és Kisegyüttes verseny Mischinger Tamás – Orbán Boglárka duó Ezüst oklevél
Fuvolazenekar Emlékelap
Hungaroton Zenei Vetélkedő válogató P.Kozma Anikó csapata Továbbjutott

 

 

2003/2004. tanév:  
Budapesti Klarinétverseny Kónya Gábor Kiemelt nívódíj
Dobronics Erzsébet Kiemelt nívódíj
Országos Klarinétverseny Kónya Gábor Különdíj
Dobronics Erzsébet Nívódíj
Budapesti Oboaverseny Papp Angéla Továbbjutott
Országos Oboaverseny Papp Angéla Emléklap
Budapesti Fagottverseny Erős Márton Továbbjutott
Országos Fagottverseny Erős Márton Különdíj
Budapesti Zongoraverseny Csűri Alex Nívódíj
Medgyes Boglárka Nívódíj
Bella Ágnes Dicsérő oklevél
Bella Lúcia Dicsérő oklevél
Erdész Anita Dicsérő oklevél
Kerek Ferenc Dicsérő oklevél
Budapesti Kürtverseny Németh Tamás Továbbjutott
Sebestyén Kristóf Továbbjutott
Országos Kürtverseny Németh Tamás Dicsérő oklevél
Sebestyén Kristóf Dicsérő oklevél
Budapesti Gitáros Fórum Kurali Anikó Dicsérő oklevél
Radics Etelka Dicsérő oklevél

 

 

2002/2003. tanév:    
Budapesti Csellóverseny Magyar Renáta Dicsérő oklevél
Budapesti Fuvolaverseny Makó Rita Kiemelt nívódíj
  Scheuring Kata Kiemelt nívódíj
  Gampe Nóra Kiemelt nívódíj
  Pálinkás Attila Dicsérő oklevél
Országos Fuvolaverseny Makó Rita II. hely
  Gampe Nóra Emléklap
Budapesti Gitárverseny Kurali Anikó Dicsérő oklevél
Budapesti Négykezes és Kétzongorás Találkozó Hamar Judit – Mátrai Éva Továbbjutott
  Rudics Emma – Kovács Ágnes Továbbjutott
Országos Négykezes és Kétzongorás Találkozó Hamar Judit Nívódíj
Budapesti Mélyrézfúvós Verseny Szilvási Roland Kiemelt nívódíj
  Vass Gergő Kiemelt nívódíj
Országos Mélyrézfúvós Verseny Szilvási Roland Dicsérő oklevél
  Vass Gergő Dicsérő oklevél

 

 

 

Kitüntetett tanáraink:

Németh László-díj:
Miskolci Józsefné /2009.

Artisjus-díj:
Miskolci Józsefné /2010.
Romos Zsolt /2010.

Arany katedra kitüntetés:
Mutschler Mátyásné /1995.
Viczkó Tamásné /1996.
Miskolci Józsefné /1997.
Parák Jánosné /2001.
Holló Gyula /2005.
Stecz Miklós /2006.
Galy Istvánné /2007.
Pausch Józsefné /2008.
Farkas Katalin /2009.
Szalóki Zoltánné /2011.

Csepeli Gyermekekért:

Miskolci Józsefné /1995.
Padosné Mátrai Éva /1998.
Zeneiskola /2000.
Pausch Józsefné /2002.
Kozma István /2005.
Viczkó Tamásné /2007.

Szolgálati Emlékérmet kaptak:
Tamási Sándor /1998.
Galy Istvánné /2004.
Stecz Miklós /2004.
Parák Jánosné /2007.
Mutschler Mátyásné /2007.

„A Főváros Zeneoktatásáért”:
Galy Istvánné
Viczkó Tamásné
Mutschler Mátyásné
Stecz Miklós
Parák Jánosné
Dévay Katalin

 

Magyar Köztársaság Ezüst Keresztje:
Kósa Gábor /2005.

 

 

Iskolánk növendékei voltak:

Balogh Gábor – klarinéttanár
Balogh Veronika – zongoratanár
Bartek Zsolt – klarinétművész, tanár
Bella Klára – zongoraművész, tanár
Bernáth Orsolya – hegedűművész
Bihari Dávid – kürtművész, tanár
Bolla Gábor – jazz-muzsikus, klarinétos
Csáky Hajnalka – karvezető
Csemer Boglárka – jazz-énekes
Csiszér Krisztina – zongoratanár
Dóra László – klarinéttanár
Drevenka Rita – zenetanár
Dvorák Mariann – ált. iskolai énektanár
Dvorák Lajos – gordonkaművész
Fonyódi Fruzsina – oboaművész
Gaga Ildikó – oboaművész
Galavics Gábor – klarinétművész
Galy Annamária – zongoratanár
Gábor-Nagy Nóra – zongoraművész, tanár
Giwojnó Tamás – kürttanár
Gulyás Emília – énekművész
Hajtun Zsuzsa – zongoraművész, tanár
Hlubina Nóra – blockflőte művész
Horváth Lajos – gitárművész
Irtl Hajnalka – zongoratanár
Jakab Ágnes – oboaművész
Jutasi Miklós – oboatanár
Káli Gábor – zongoraművész, karmester
Kerek Erzsébet – zongoraművész, tanár
Király Attila – trombitaművész
Kugyelka Erik – harmónikatanár
Kulcsár Janka – zongoratanár
Magyar Mihály – zongorakészítő, hangoló mester
Molnár Mátyás – jazzdobos
Morvay Nóra – gitártanár
Pásztor Ferenc – zongorakészítő, hangoló mester
Rost Andrea – operaénekes
Sárközi Andrea – zongoratanár
Schiff András – zongoraművész
Sédli Helga – énektanár, előadóművész
Selmeczi Vilmos – klarinétművész
Somos Péter – jazzdobos
Szabó Barnabás – klarinétművész
Szabó Benjámin – harsonatanár
Szarka Emília - a Magyar Rádió Énekkarának tagja
Szász Diána – oboaművész
Szeberényi Annamária – zongoratanár
Szecsődi Ferenc – hegedűművész
Szefcsik Zsolt – hegedűművész
Szentmártoni Botond – énekművész, tanár
Víg Levente – gitárművész
Vörös Edit – musical színész

Jelenleg felsőfokú tanulmányokat folytatnak:

Csercsa Anita – fuvola
Bede Ilona – hegedű
Burkus Boglárka – karvezetés
Kormos Bálint – gitár
László Gyöngyvér – ének
Makó Rita – fuvola
Pálinkás Attila – fuvola
Páll Zoltán – gitár
Pege Nelli – hegedű
Scheuring Kata – fuvola

Jelenleg zeneművészeti szakiskolába járnak:

Bácskai Nóra – ének
Dobronics Erzsébet – klarinét
Gyenes Zoltán – klarinét
Jób Zsófia – zongora
Kormos Balázs – gitár
Vámosi Éva – hegedű

 


Impresszum Oldal tetejére