Iskolánk névadója: FASANG ÁRPÁD
Iskolánk névadója a szép emlékű Fasang Árpád, sokoldalú és kiváló zenepedagógus, karnagy, zeneszerző – hacsak a legjelentősebb oldalait emeljük ki. Kivételesen hosszú életpályával adományozta meg a sors, melynek számos állomása volt. 1912-ben Krakkóban született, majd a budapesti Zeneakadémián zeneszerzést tanult, s középiskolai énektanári-karnagyi diplomát szerzett. Az akkori tanítóképző intézetben ének-zenetanári végzettséghez is jutott.
Pedagógusi tevékenység Orosházán kezdi, Szarvason, majd Sopronban folytatta. Ezt követően Győrött meg Budapesten szakiskolai igazgató. Emellett minisztériumi főtisztviselő, előadó az ELTE-n, ifjúsági és felnőtt énekkarok karnagya – az 1960-as években több éven keresztül a Csepeli Munkásotthon Vegyeskarát is vezette – a Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA) tiszteletbeli tagja, a Pedagóguskórusok Országos Társaságának egyik alapítója, majd örökös tiszteletbeli elnöke, zeneművek és könyvek szerzője, s még sorolhatnánk.
Pályájának és gondolkodásmódjának egyik meghatározó eleme volt, hogy minisztériumi tisztsége folytán sokszor találkozott Kodály Zoltánnal. Kodály mellett Fasang Árpád is sokat tett a hazai zenekultúra széles körű terjesztésében, az iskolarendszer kiépítésében. Aktív pályáját a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatójaként fejezte be 1972-ben.
Nyugdíjba vonulása után sem volt tétlen. Számos zenei ismeretterjesztő előadást tartott az ország különböző pontjain, széles nagyközönség, de elsősorban az ifjúság számára. Munkásságát Kodály Zoltán is nagyra értékelte, s emellett elismerés övezte. Számos kitüntetése közül Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjével is kitüntették.
E sorok írója abban a szerencsés helyzetben van, hogy mint egykori hallgatója a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolának, személyesen ismerhette őt. De rajtam kívül többen is tantestületünk tagjai közül, mivel egykori iskolatársként jól emlékszünk rá. Úgy ismertük, aki kivételes felkészültséggel végezte mindennapos munkáját, tevékenységeit, kisugárzó erővel, fáradhatatlanul és fiatalosan. Ehhez párosul – ami egyébként ritka jelenség -, hogy a legszebb eszmék vezérelték! Ritka érzékenységgel és szeretettel volt jelen közöttünk is. Harmónia és megértés kísérte a lépteit, a másik ember elfogadása és segítése számára természetes volt.
Szabad legyen idéznem egykori méltatójának és méltó utódjának, Ugrin Gábor karnagynak a szavait: „Tisztán élt, és nem veszítette el érzékenységét az élet szépségei iránt, csakúgy mint a közeli embertársai gondjai és örömei iránt.”
Mert hát a teljesebb élet igénye is vezérelte útján és küzdött olyan értékekért, amelyek eszményi szépségbe ötvöződnek a fejlődés, a gyarapodás és az előrehaladás kodályi elkötelezettségével. Ide illő Bónis Ferenc tisztelgése egy, a Fasang családhoz írott leveléből: „Fasang Árpád a Kodály-kor legbecsületesebb és legtisztességesebb embereinek egyike volt, aki mindig segített, ha tudott. Olyan valaki ő, aki nem kereste a békétlenséget, de nem is hunyászkodott meg a hatalom előtt. Valaki, aki mindig teljesítette kötelességét, bármilyen őrhelyre állította is az élet. Bölcs ember volt, egyenes és toleráns: nem kevés, amit élete példájával ránk hagyott.”
Fasang Árpád élettel telítette a kodályi gondolatot, hogy a „zene valóban legyen mindenkié!” Társadalmi mozgalmak talán egyik legszebbikét a „Röpülj Páva” népmozgalmat indította el, mely által jelképesen szárnyat tudott ragasztani széles néptömegek számára. Íme hitvallása: „az emberi világot éppen a Zene – így nagybetűvel – teszi és teheti szebbé!”
Fasang Árpád ráérzett a nagy igazságra, mely szerint a teljesebb élet nem nélkülözheti a zenét, a legősibb művészetek egyikét. Igazi „néptanító” volt, a szó legnemesebb értelmében.
Ő, aki Kodály nagy tisztelője és követője volt, bizonyára egyetértene a mai, a zenei nevelés fontosságával elkötelezett zenepedagógusokkal abban, hogy értékzavaros világunkban a Kodály-iskola, Kodály-módszer kivételes örökségét nem szabad feledtetnünk, feladatunk, hogy újfent felvirágoztassuk.
Fasang Árpád nevének felvételével ennek az örökségnek a gyümölcsöztetéséhez kívánunk hozzájárulni.
Az iskola története
A második világháború előtt, amikor Csepel még önálló község volt, csupán egy magán zeneiskola működött. A kezdetektől , kb. 1934 óta lehet felkutatni néhány dokumentumot. Az iskola az Alapító Okirat szerint 1942-ben a Községi Elöljáróság által létesült.
Kezdetben csak a leghagyományosabb tanszakok -, mint pl. a zongora, hegedű – indultak mostoha körülmények között, vizes helyiségekben dolgoztak. Röv9d időn belül azonban olyan népszerűségre tettek szert, hogy új tanszakok is indultak, s a növendéklétszám mintegy háromszázra emelkedett. A tanítás helyszíne a Munkásotthon régi épületébe került, ahol már nyolc tanteremben folyt az oktatás.
Az 1950-es évek látványos változást hoztak. Csepel Budapest főváros része lett, s 1952-ben, amikor létrejött a Fővárosi Zeneiskola Szervezet, Csepelre került a 7. számú Körzeti Zeneiskola központja. Működési területéhez tartozott Erzsébet és Soroksár.
Igazgatási központját 1953-tól a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában alakították ki.
Az 1960-as években a körzetben már mintegy 1600 növendék tanult a kihelyezett tagozatokon, 25 tanszakon.
A „hős korszaknak” nevezhető évek alatt kiváló szaktanárok tanítottak, akik a mai zenei életben is ismert neves zenészeket és zenetanárokat neveltek. A zenekari munka is virágzott, a Domján József vezette Ifjúsági Szimfonikus Zenekar a 60-as évek végéig működött, számos rádiófelvétel és külföldi turné fémjelezte sikeres munkájukat.
1968-ban a körzetek megszűntek, s ekkortól már önállóan, a XXI. ker. Állami Zeneiskolaként működött tovább. A központ továbbra is a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában maradt, s emellett az általános iskolákba kihelyezett tagozatokon tanítottak tanáraink, mintegy 400 növendéket.
A fejlődés azonban nem állt meg. 1984-ben az iskola önálló központi épületet kapott a Szent Imre tér 3. szám alatt, a növendékek létszáma 600 fölé, a tanári státuszok száma 42-re emelkedett. Napjainkban a növendéklétszám 660-700 fő között alakul, a tanári férőhelyek száma 44-re emelkedett. 1991-ben az iskola a Csepeli Zeneiskola nevet vette fel.
Elmondható, hogy az iskola teljesítette és teljesíti azt a fontos küldetését, melynek a zenetanárok elkötelezett hívei. Hisznek a művészetek, s azon belül is a zene semmi máshoz nem mérhető embert nevelő, harmonikus személyiségformáló erejében.
Oktatásuk eredményességét nemcsak a verseny- és beiskolázási eredmények, a tanulólétszám alakulása, a növendékek több éven át megtartása jelzi, hanem a közösségi együttzenélési formák széles körének a kialakítása is. Büszkék együtteseikre, zenekaraikra, melyek egyre színvonalasabban, összeforrottabban működnek. Mindezek olyan élményekhez juttatják növendékeiket, melyek egy egész életre szólnak, s fontos barátságokhoz is vezetnek.
Iskola munkáját nagy elismeréssel figyeli és a lehetőségekhez mérten támogatja Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata. Számos rendezvényre kapnak meghívást, a kerület közművelődési életének rendszeres résztvevői.
2002-ben az új épület átadása az iskola életében jelentős előrelépést jelentett, mely igen szerencsésen egybeesett az iskola névfelvételével és az iskola alapításának 60-ik évfordulójával.
Az iskolában az alábbi tanszakok működnek, melyekre várják a növendékek jelentkezését:
- hegedű, cselló, zongora, magánének, fafúvós (furulya, fuvola, oboa, klarinét, fagott, szaxofon), rézfúvós (trombita, kürt, harsona, tuba), gitár, hárfa, ütő és szolfézs.
Nagyon népszerűek a zeneiskola zenekarai is:
A zenekarok nyaranta zenei táborokban bővítik repertoárjukat, részt vesznek országos fórumokon, fesztiválokon.